Sportsérülések és azonnali ellátásuk

Szerezz naprakész információkat az edzőknek szóló „Edzésen és versenyen előforduló SPORTSÉRÜLÉSEK és azonnali ellátásuk” címmel a Magyar Edzők Társasága, a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontja és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézete szervezésében megrendezésre kerülő gyakorlati konferencián! A résztvevőknek lehetőségük nyílik az újraélesztést, a különböző sérülések ellátását a gyakorlatban megismerni és gyakorolni. Jelentkezés és… Sportsérülések és azonnali ellátásuk olvasásának folytatása

Közzétéve:
Hírek kategóriába sorolva

Gyalogtúra Deszken

A hagyományokhoz híven a Világ Gyalogló Nap jegyében a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség támogatásával gyalogtúrát szervezünk a Maros-partra. További információ a plakáton:

Hódolj a a sportnak ősszel is!

Sportos családi nap Hódmezővásárhelyen október 1. (szombat) 14 órától 18 óráig A rendezvény fővédnöke: Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere Rendezvény helyszíne: Hódmezővásárhelyi stadion fedett focipályája A rendezvény célja: a tavaszi HÓDolja  a sportnak! rendezvényt folytatva, minél több családot megmozgatni  és az egészséges életmódra felhívni a figyelmet, illetve helyi sportklubok népszerűsítése a különböző bemutatók által. Tervezett program:… Hódolj a a sportnak ősszel is! olvasásának folytatása

II.U.R.H. – 6 órás futás

Rendező: Ultra Runners Hungary Szeged Időpont: 2016. október 29., szombat 9:00: 6726 Szeged, Liszt Ferenc sétány, 1000 méteres aszfalt körpályán Központ: 6726 Szeged, Liszt Ferenc sétány, Középfölde előtti terület Nevezési díj: 3500 Ft FIGYELEM! A VERSENYZŐI LÉTSZÁM LIMITÁLT!70 VERSENYZŐ NEVEZÉSÉT TUDJUK FOGADNI! Egyéni indulók jelentkezését várjuk. Kategóriák: női és férfi kategória, az első három helyezettet díjazzuk A versenyen ELEKTROMOS… II.U.R.H. – 6 órás futás olvasásának folytatása

Közzétéve:
Hírek kategóriába sorolva

II. Szüreti félmaraton és egy hosszúlépés

Időpont: 2016. október 2., vasárnap – 08:00-tól Rajt és cél helyszín: Csongrád, Dob utca Rajt időpont: 9.45 Mini futam óvodásoknak, egyéni (2010-ben és később születettek) 400 m 10.15 Olimpiai futam, 3 fős családi (két szülő+1 gyermek vagy, 2 gyermek+1 szülő), 3 fős csapat (7-14 év közötti vegyes csapatok, fiúk és leányok) 2024 m 11.00 Félmaraton… II. Szüreti félmaraton és egy hosszúlépés olvasásának folytatása

Ruzsai Kerékpárverseny

2016. szeptember 24. Nevezési helyszíne, ideje: megújult Tömörkény téren 9 órától Verseny útvonala: Ruzsa- Pusztamérges- Öttömös- Ruzsa Táv: 22 km Indulás: 10 órakor Nevezni versenykerékpár és citybike kivételével minden típusú kerékpárral lehet 2016. szeptember 24.-én (szombat) reggel 9:00-9:45-ig a helyszínen (megújult Tömörkény tér) érvényes személyi- vagy diákigazolvány bemutatásával és a nevezési díj befizetésével. Nevezési díj:… Ruzsai Kerékpárverseny olvasásának folytatása

REKORD SZÁMÚ NEVEZŐ ÁLLT RAJTHOZ A JUBILEUMI SZEGEDI REGATTÁN

  10 éve, hogy a Nemzetközi Tiszai Halfesztiválhoz először társult sárkányhajó verseny, melyen a Tiszavirágok csapat elsőként teljesítette a Boszorkány Kört. Az idei, jubileumi futam célkitűzése volt, hogy minden sportág képviseltesse magát, amely az elmúlt tíz év alatt szerepelt. A sors iróniája, hogy szélhiány miatt pont azok a vitorlások nem tudtak rajthoz állni, akik a… REKORD SZÁMÚ NEVEZŐ ÁLLT RAJTHOZ A JUBILEUMI SZEGEDI REGATTÁN olvasásának folytatása

REKORD SZÁMÚ NEVEZŐ ÁLLT RAJTHOZ A JUBILEUMI SZEGEDI REGATTÁN

10 éve, hogy a Nemzetközi Tiszai Halfesztiválhoz először társult sárkányhajó verseny, melyen a Tiszavirágok csapat elsőként teljesítette a Boszorkány Kört. Az idei, jubileumi futam célkitűzése volt, hogy minden sportág képviseltesse magát, amely az elmúlt tíz év alatt szerepelt. A sors iróniája, hogy szélhiány miatt pont azok a vitorlások nem tudtak rajthoz állni, akik a versenyt… REKORD SZÁMÚ NEVEZŐ ÁLLT RAJTHOZ A JUBILEUMI SZEGEDI REGATTÁN olvasásának folytatása

#BEACTIVE-Európai Sporthét 2016-ban

Az Európai Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezése, amellyel Európa-szerte népszerűsíteni kívánja a sportot és a testmozgást. 2016-ban az esemény másodszorra kerül megrendezésre. A tavalyi év sikereire építő Sporthét keretében idén is folytatódik az új sportesemények szervezésének ösztönzése és a korábbiakban már sikerrel megrendezett események bevonása. A Sporthét átfogó kampánymottója továbbra is a #BeActive, melynek célja… #BEACTIVE-Európai Sporthét 2016-ban olvasásának folytatása

Közzétéve:
Hírek kategóriába sorolva

II. BioTech USA Mezei Futóverseny

A tavaszi mezei futóverseny újra ismét megrendezésre kerül a II. Biotech USA Mezei Futóverseny. A tavaszihoz hasonlóan 4 távon lehet indulni 2024 méteren, 3 km-en, 6 km-en és 12 km-en. A VERSENY IDŐPONTJA: 2016. október 16. vasárnap RAJTIDŐPONTOK: 2024 méter: 9:30 3 km: 10:00 6 km: 10:30 12 km: 11:30 Limitidő: nincs Korhatár és szintidő nincs.… II. BioTech USA Mezei Futóverseny olvasásának folytatása

Megszakítás