+(3630) 488-6512

 info@csomszisz.hu

SWIM&RUN

Nagyszabású szabadidősport eseménynek ad otthon idén a Maty-éri Olimpiai Központ. Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Swim&Run és Szenior Hosszútávúszó verseny mellett augusztus 24-én nem csak a két esemény valamelyikére, hanem egy kilómétergyűjtő programra is nevezhetsz. Az ide regisztrálók az 1, 2 és 3 km-es távok közül választhatnak és a cél, hogy összegyűjtsék a Szegedet is érintő Tisza-folyó teljes hosszát, azaz mind a 962 km-t.

Bármelyik eseményre nevezel augusztus 24-én a Maty-éren, amit a vízben gyűjtesz, az beleszámít a Tisza-folyó hosszába!

Bármelyik eseményre nevezel, utalásoddal a Szegedi Hospice Alapítványt és a Reménysugár Alapítványt támogatod.

Bármelyik eseményre nevezel és teljesíted a kihívást, máris tiéd egy logózott törölköző, hogy ne felejtsd el azt a napot, amikor kétszer is jót tettél. Egyszer azért, mert az egészséges életmódot választottad, másodszor pedig azért, mert segítő kezet nyújtottál.

Bármelyik eseményre nevezel, a helyszínen családi programok, jó hangulat, műsorvezetés, frissítők és ajándékok várnak.

FIGYELEM! Bár a három esemény egy helyszínen, egy napon zajlik, mindegyiknek más a versenykiírása, melyet figyelmesen olvass el!

A cél közös és a program különös, mégsem teszel hiába, ha kilómétert gyűjtesz a Tiszába.

Zue.hu III. Szeged SWIM&RUN

A VERSENY CÉLJA:

A lakosság és kifejezetten a családok számára lehetőséget biztosítani a sportolásra, ösztönözni őket az egészséges életmódra, illetve az elmúlt években megújuló Maty-éri Olimpiai Központ bevonása a szabadidősport eseményeibe. A III. Szeged Swim&Run úszó-futó szabadidősport rendezvényen előnevezéssel lehet indulni. A helyszíni nevezésre korlátozott létszámban van lehetőség.

A VERSENY IDEJE ÉS A HELYSZÍN:

2024. augusztus 24. (szombat ) 9.00 – 12.00

Maty-éri Olimpiai Központ, 6710 Szeged, Szabadkai út 113.

A HELYSZÍN:

A Maty-éri versenypálya, hivatalos nevén a Szegedi Olimpiai Központ a világ egyik legjobb adottságaival rendelkező kajakos és kenus illetve evezős sportlétesítménye, ahol nem csak ezekben a sportágakban, hanem többek között a nyíltvízi úszásban és a hozzá kapcsolódó futásban és kerékpározásban is magas szintű versenyeket lehet rendezni. A majdnem 2 és fél kilométer hosszú, 130 méter széles pálya a legrangosabb nemzetközi események megrendezésére is alkalmas. A legutóbbi beruházás alatt az osztószigethez egy 130 méteres hidat építettek. A vízhőmérséklet a nyári időszakokban kb 24-26 celsius fok.

Időmérő technika:

Race Result – (raceresult.hu )

KATEGÓRIÁK:

HŐS kategória egyéni és váltó

50 m úszás – 300 m futás


BÁTOR kategória egyéni és váltó

100 m úszás – 1,5 km futás


MERÉSZ kategória egyéni és váltó

300 m úszás – 3 km futás


BEVÁLLALÓS kategória egyéni és váltó

500 m úszás – 5 km futás

KOROSZTÁLYOK: ( egyéni ) – Figyelem! a váltók összetétele és díjazásai nincsenek korosztályokra bontva )

HŐS kategóriában

6-8 éves korig ( fiú/lány )

8-10 éves korig ( fiú/lány )

10-12 éves korig ( fiú / lány )


BÁTOR / MERÉSZ / BEVÁLLALÓS kategóriában

10 – 14 éves korig (fiú / lány)

15 – 18 éves korig (fiú / lány)

19 – 29 éves korig (férfi / nő)

30 -39 éves korig (férfi / nő)

40-49 éves korig ( férfi / nő )

50 -59 éves korig + (férfi / nő)

60 + (férfi / nő)

RAJTOK:

9:00 HŐS

9:35 BÁTOR

10:15 MERÉSZ

11.00 BEVÁLLALÓS

FIGYELEM! Csak online, bankkártyás fizetés lehetséges.

Előnevezés: 2024.08.19. éjfélig

VERSENY ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK:

Úszás: A Maty-éri Nemzeti Sportközpont céltornyánál benyúló épített ponton stégről indul, bármilyen úszásnemben, a parthoz közeli 8-as és 9-es jelzésű pályákat használva. Magabiztos úszástudás feltétel. Az úszás iránya és a fordulók bójával jelölve. Visszaérkezés a kiinduló ponthoz. Minden kategóriában az úszás felügyeletét a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat biztosítja.

Futás: Az úszás fogadó állomásának használt pontom stéget elhagyva a kijelölt útvonalon zajlik, érintve az osztószigetet. A futás iránya és a fordulók bójával és kordonnal jelölve.

Depózás ( váltás / cipő és egyéb sportruházat csere ) : Az úszás utáni ruha és felszerelés csere, illetve a váltás a stéget elhagyva a rajt/cél kapu mellett kialakított depó és váltó zónában lehetséges.

Versenyközpont: Maty-éri Nemzetközi Sportközpont – céltorony. Nyitás: a verseny napján 8.00-tól.

Nevezési díj ( előnevezés estében ) :

Minden egyéni kategóriában (csak a Bátor, Merész, Bevállalós ) 3.000 Ft/ fő, váltó esetén 2.000 Ft / fő

Minden egyéni kategóriában( csak a Bátor, Merész, Bevállalós ) befutó éremmel 5.000 Ft / fő, váltó esetén 4.000 Ft/ fő

A HŐS kategóriába nevezők és a 12 évnél fiatalabbak 50%-os kedvezménnyel nevezhetnek, azaz egyéni kategóriában 1.500 Ft / fő, váltó kategóriában 1.000 Ft / fő. Egyéniben éremmel 3.500 Ft / fő, illetve váltóban 3.000 Ft / fő.


Helyszíni nevezési díj ( korlátozott ):

Minden egyéni kategóriában 4.000 Ft/ fő ( érem nélkül ) , váltó esetén 3.000 Ft / fő (érem nélkül). Érem igénylésével ( korlátozott számban ) a megjelölt összegeken felül + 2.000 Ft költséget számolunk fel.


Nevezéseddel a Szegedi Hospice Alapítványt és a Reménysugár Alapítványt támogatod!

A NEVEZÉSI DÍJÉRT A KÖVETKEZŐKET KAPOD!

Chipes időmérést

Logózott törölközőt

Egyedi befutóérmet ( amennyiben megigényelted )

Frissítést (víz, szőlőcukor, izotóniás ital, kóla, dinnye, ropi)

A futással bejárási lehetőséget az Olimpiai Vízicentrum osztó szigetére

Szakképzett vízimentő és elsősegélynyújtó személyzetet

Reklámajándékokat

A sportközpont kijelölt öltözőjét, zuhanyzóját, mosdóját és parkolóját

A rendezvény videó és képanyagát

Műsorvezetést

Díjazás: Kategóriánként és korosztályonként 1-3. helyezett

Parkolás: A Maty-éri Nemzetközi Sportközpontban, az erre kijelölt helyszínen és területen. A pályára való belépés a Szabadkai út felőli bejáratnál lehetséges.

– Figyelem! A versenyen való induláshoz elvárás a magabiztos úszás tudás!!!

– A 14 éven aluli nevezők csak szülői felügyelet mellett indulhatnak!

– A versenyen mindenki saját felelősségére indul!

– A versenyközpontban illetve annak környékén hagyott értéktárgyakért a szervezőbizottság felelősséget nem vállal.

– Frissítés a futópálya célterületén, illetve a leghosszabb táv esetén a fordulónál megoldott a szervezők részéről.

– Öltöző, WC, csomagmegőrzés és fürdési lehetőség a versenyközpontban megoldott a résztvevők számára.

– Díjátadás: A Maty-éri Nemzetközi Sportközpont éremátadó helyszínén, a fő tribün előtt.

A változtatás jogát a versenykiírás kapcsán fenntartjuk!

Kiemelt partnereink

Partnereink

2024 Június – Csongrád-Csanád Szabadidősport

Megszakítás