Szentesen a gyerekeknek a fantasztikus hangulatú tornaversenyek, az idősebbeknek pedig az éremhalmozó úszóközösség ugorhat be elsőként Pólyáné Téli Éva nevéről, akinek első számú küldetése az egészségmegőrzés. Utóbbi szót be is tette a Kurca-parti szenior úszók egyesületének nevébe, a ,,delfinek” titkáraként pedig kortársakat inspiráló eredményekért dolgozik.
– Sportrovatunkban rendszeresen hírt adunk a Szentesi Delfin Egészségmegőrző SC úszóinak eredményeiről. Akad belőlük bőven, sorra nyerik a korosztályos érmeket, legutóbb az országos bajnokságon 33 aranymedállal bővítették a Kurca-parti kollekciót, amihez ki tudja, mennyi vitrinre lenne szükség. Amiről viszont még nem esett szó: hogyan alakult ki ez a szép hagyományokkal rendelkező közösség? 
– Barátaim elcsábítottak egy szenior versenyre, és azonnal magával ragadott a közeg. Főleg az fogott meg, hogy az indulók tele voltak tervekkel és tenni akarással, mentális és fizikai értelemben is fittek. Ennél pedig nincs is fontosabb. A társadalom hasznára válhat minden ember 80 vagy 90 évesen is, ha egészségesen él. Épp ezért tettük a nevünkbe az egészségmegőrző szót, ez a cél az elsődleges. Az csak egy plusz, ha valaki versenyezni is akar. Nálunk nem is kényszer ez, vannak olyan tagjaink, akik csak hobbiszinten úsznak. A lényeg, hogy egészségesen élnek. 1993-ban alakultunk, akkor még a helyi szenior vízilabdázók égisze alatt, 2000-ben pedig önálló sportegyesületté váltunk. Ennek a klubnak vagyok a titkára, illetve a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének elnökségi tagja.
– Idén többször elismerték a szervezői munkáját, a szentesi sportéletben meghatározó szerepet tölt be, és nem csak az úszásban.
– Kellemes meglepetés volt, hogy tavasszal díjazott a Magyar Diáksport Szövetség. Most megyek nyugdíjba, 43 éven át voltam testnevelő tanár a Szegvári Forray Máté Általános Iskolában, ahol a torna és röplabda iránti szeretetemet ragasztottam a diákokra, illetve a tanárok munkaközösségi vezetőjeként is tevékenykedtem Szentesen és környékén. Ezt díjazta a szövetség. Büszke vagyok, hogy idén 28. alkalommal rendeztük meg a Forray Tornát, ilyenkor 250 tornászgyermek méri össze tudását. Volt, hogy 350-en is jöttek, sőt, most is sokkal több a jelentkező, de a katasztrófavédelem kérte, hogy maximalizáljuk a létszámot. 
– A sporton keresztül mire tanította a gyerekeket?
– Az egészséges életmód mellett a kitartásra és a fegyelmezettségre. Ha ezt megtanulják, már örülök, mindegy, milyen eredményeket érnek el. Persze azért büszke vagyok arra is, hogy olyan tornász is kikerült az osztályaimból, aki jelenleg edzőként válogatottakkal foglalkozik a sportágban. A röplabdában is akadtak sikereink, korosztályos országos elődöntőben is szerepeltünk. De a lényeg a sport szeretete.
– A szenior úszók idei országos bajnokságának szervezői ki- emelkedő tevékenységéért Önzetlen munkáért díjjal is jutalmazták, és emellett komolyan veszi a sportot is, a „delfinek” egyik legeredményesebb úszója, tavaly örökös bajnoki címet is kapott. Hogy csinálja?
– Nem unatkozom, az egyszer biztos, és ez vélhetően a nyugdíjba vonulásommal sem változik. Nagy öröm a szervezői munka, a sport pedig fitten tart hozzá. Az eredményeimet viszont nem tartom számon, körülbelül 150 bajnoki címem lehet, pontosabbat nem tudok mondani. Ráadásul nincs is meg minden aranymedálom. Ezeket sokszor továbbadom olyan diákoknak, akik elérnek egy bizonyos teljesítményt, így egy érem kétszer is örömet okozhat.
– Sokat tesznek ezekért az érmekért, nemzetközi szinten is.
– Ezzel is inspiráljuk nyugdíjas kortársainkat. Szeptemberben a szlovéniai Európa-bajnokságon is 11 versenyző képviseli Szentest, a tavalyi budapesti vb-n pedig a szentesiek közül Venczel Kincső világbajnok lett. Szerencsére sok nyugdíjas jár le Szentesen az uszodába, és az ilyen eredmények is motiválják őket. Egyre komolyabb a lelkesedés, hiszen hiába a nagy távolság, jövőre a dél-koreai világbajnokságra is többen ki akarunk jutni, majd a 2020-as budapesti kontinensviadal egy újabb ünnep lesz számunkra. A legfontosabb a részvétel, a hangulat, ezek az események óriási dzsemborik. Nem a dobogósokról szól, hanem mindenkiről.