+(3630) 488-6512

 info@csomszisz.hu

XXI. évi Nemzetközi Tisza-Maros Szög Sakk Csapatverseny
XXI. évi Nemzetközi Tisza-Maros Szög Sakk Csapatverseny
2017. január 21-én került megrendezésre Tiszaszigeten az immár hagyományos Nemzetközi Tisza-Maros Szög Sakk Csapatverseny a helyi tornateremben.
Ezúttal nevezési csúcs született, mivel 21 (3 fős) csapat vett részt a versenyen, köztük három csapat Szerbiából érkezett. 20 településről érkeztek versenyzők (Makó, Szeged, Csongrád, Kiszombor, Pusztaszer, Szőreg, Mártély, Hódmezővásárhely, Magyarcsanád, Deszk, Tiszasziget, Gyálarét, Kiskunhalas, Kecskemét, Szentes, Soltvadkert, Bordány; és Szerbiából Csóka, Zenta és Felsőhegy).
Zámbó László nemzetközi versenybíró irányításával lebonyolított sakktornán a következő helyezések születtek:
1. helyezett: Makó I. csapata – Restás Péter, Joó János, Martonosi Ádám
2. helyezett: Csongrád – Kemény Csaba, Nagy József, Cs. Kovács László
3. helyezett: Kiszombor – Mihály János, Bartos Ferenc, Bodó Márta
4. helyezett: Alföld SE – Udvardi Zalán, Papp Bence, Melján Dávid
A Tisza-Maros szög térség idei bajnokcsapata Kiszombor lett.
A helyezetteknek járó díjakat a házigazda ifj. Ferenczi Ferenc Tiszasziget polgármestere adta át.
A következő sakkos találkozó (egyéni verseny) Deszken 2017. február 4-én 9 órakor lesz a helyi Bástya Étteremben. Bővebb információ kapható a 70/9419049-es telefonszámon.
16114597_1802243380016937_6141345792603624681_n       16195545_1802242896683652_5964064779735709970_n      16195054_1802243286683613_774649424331307027_n
Megszakítás