+(3630) 488-6512

 info@csomszisz.hu

Tájékozódási Futás eredmények, Országos Diákolimpia Eger

Hétvégén Egerben rendezték a tájfutók Országos Diákolimpiáját, ahol több mint 600 tanuló vett részt a viadalon. A szombati napon Eger belvárosában volt a sprint és a váltó is, majd vasárnap Felsőtárkány határában a halas-tó mellett volt a cél.

Szombaton délelőtt egy igen technikás pályákat kaptak a fiatalok, hiszen az Egri várban volt a pályák egy része, ahol a három szintes terepen kellett megoldani az útvonalválasztós feladatokat. A pályák vége pedig a sikátoros belvárosban közelítette meg a célt a Dobó téren.

A Szegedi ill. a Csongrád megyei versenyzők nagyon szépen oldották meg ezt a nehéz feladatot, hiszen több kategóriában is a dobogóra állhattak:

Sprint eredmények:

F II 3. Apró Máté Móra Ferenc Ált. Isk., Mórahalom

F III 2. Szabó Levente Tiszaparti Ált. Isk.

F IV 5. Jónás Ferenc Deák FerencGimn.

F VI 7. Rácz Zoltán Waldor Ált Isk és Gimn.

N IV 3. Apró Viven Móra Ferenc Ált. Isk., Mórahalom

N VI 2. Gerber Csenge Waldor Ált Isk és Gimn.

Délután a három fős váltóra került a sor, ahol a váltót megyénként egy III egy IV. és egy V. vagy idősebb korcsoportú futó képviselhette (egy megye max. 5 váltót indíthatott). A tömegrajtok a Dobó téren voltak, ahol nagyon szoros eredmények születtek és az átfutó pontok még izgalmasabbá tették a versenyt. Csongrád megye csapatai kiválóan futottak, hiszen a fiúknál, ahol 58 váltó nevezett a győzelmet Csongrád megye szerezte meg, míg a lányoknál (46 váltó indult) a nagyszerű 3. helyen végzett Csongrád megye.

Eredmények:

Fiú váltó: 1. Rácz Zoltán, Szabó Levente, Jónás Ferenc

Léány váltó: 3. Apró Vivien, Kisházi Emma (Hódmezővásárhely), Gerber Csenge

Győztes Váltó a Diákolimpián, Eger 2016.05.21.

 

Vasárnap a normál távú versenyre került a sor. A cél Felsőtárkányban a tó mellet lett kialakítva, így egy igen kellemes környezetben futhattak célba a versenyzők! A terep viszont igen meredek hegyoldalakból és néhol igen bozótos területekből állt, így kemény fizikai feladat elé is állította a versenyzőket. De, a megyei versenyzők itt is szépen helyt álltak! A mai napon Jónás Ferenc a tegnapi váltó győzelme után egyéniben is dobogó legfelső fokára állhatott!

Normál táv eredmények:

F III 3. Szabó Levente Tiszaparti Ált. Isk.

F IV 1. Jónás Ferenc Deák Ferenc Gimn.

  1. Kovács Deák Zsombor Radnóti Miklós Gimn.

F V. 8. Gyólai Péter Móra Ferenc SZKI

 

N V 8. Vajda Luca Waldor Ált Isk és Gimn.

  1. Szokol Kamilla Radnóti Miklós Gimn.

N VI 5. Gerber Csenge Waldor Ált Isk és Gimn.

A Diákolimpia mellett kísérő versenyt is rendeztek (azoknak akik nem jutottak be a döntőbe és a felnőtt kategóriáknak), ahol több dobogós helyezést is szereztek az SZVSE versenyzői:

Eredmények:

F 14 1. Kravz Mór

  1. Bodó Bálint

N 18 1. Koszta Kincső

  1. Koszta Dóra

F 21 2. Vajda Balázs

 

 

 

Megszakítás