+(3630) 488-6512

 info@csomszisz.hu

Sikeres volt a Decathlon Tisza FUSSZ!

Hagyományteremtő szándékkal rendeztük  meg az Újszegedi Partfürdő és Kempinggel július 23-án délelőtt a Decathlon Tisza FUSSZ nevű versenyt, melynek elsődleges célja az volt, hogy népszerűsítsük a sportot és a helyszínül szolgáló Partfürdőt.

A szabályok viszonylag egyszerűek voltak: A Tisza a két híd közötti szakaszán volt a rajt, a Partfürdőn mintegy ötszáz métert kellett futni, majd a versenyzők belevetették magukat a folyóba, át kellett úszniuk a DOKK úszóházig, majd vissza a szabad strandra. A folyó szélessége körülbelül 200 méter, így a vízben nagyjából 400 métert kellett megtenni.
Ez első hallásra nem tűnik nagy kihívásnak ez, ám a folyó sodrása nagyon próbára tette a legfelkészültebb versenyzőket is. Többeket annyira elsodort a folyó, hogy nem tudtak visszaevickélni a strandra. Hiába voltak kajakos segítők, ha valaki rossz irányt választott, a túloldalon sem tudta megérinteni a partot jelző csónak oldalát.

Ötfős csoportokban indítottuk a versenyzőket, és minden rajtnál ott volt Kanyó Dénes búvárúszó, aki jelenlétével, no és uszonyos technikájával segítette a verseny résztvevőit. Profik és amatőrök is indulhattak a 9 csoportban, majd a végén az összesítésben legjobb versenyzők kapták a főszponzor ajándékcsomagjait.
A férfiaknál és nőknél három korcsoportban rajtoltak a versenyzők. Voltak 14 és 25 év közöttiek, a 26 és 40 év közötti korosztály, illetve a 41 évnél idősebbek. A táv megtételét körülbelül negyed órára becsültük mi szervezők, de voltak olyanok, akik 7 perc körül teljesítették a futást és az úszást.

Joób Márton, az önkormányzat sportbizottságának elnöke is kilátogatott a rendezvényünkre.  Jávorszky Iván, a főszervező IH Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója  kihangsúlyozta, hogy a hagyományteremtő szándékkal indított sportverseny célja Szeged és a folyó kapcsolatának erősítése, illetve a város lakóinak egészséges életmódra ösztönzése. A rendezvény másik főszervezője a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség, főtámogatója pedig a szegedi Decathlon áruház volt, továbbá a rendezvényt támogatta a Szegedi Vízmű Zrt. is.

13754432_885158194961386_6698196878412581567_n                  13686554_885158618294677_1583175044969104687_n

További képek a rendezvényről Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/csomszisz/

Az eseményről beszámolt a Délmagyarország is:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/futas_es_tisza_atuszas_iden_eloszor_szegeden_-_galeria/2483442/

A győztesek korcsoportonként:

14-25 év:
női: Vas Laura 07:13:48
férfi: Asztalos Bence08:21:88

26-40 év:
női. Gyukity-Sebestyén Edina 11:32:38
férfi:Gábe Tamás 06:36:60

41-99 év:
női: Balogh Ágota 10:39:10
férfi:Csányi Róbert 07:07:24

Gratulálunk minden résztvevőnek és reméljük, hogy jövőre is találkozunk!

 

 

 

Megszakítás