+(3630) 488-6512

 info@csomszisz.hu

Jótékonysági filmvetítés Major Endre támogatására

Major Endre paralimpikon riói indulását támogatják azok, akik a három szegedi Rotary Club, a Szent-Györgyi Albert, a Tisza és a Dóm közös programján részt vesznek. A szegedi rotarysok egy országos kezdeményezéshez csatlakoztak, Till Attila Tiszta szívvel című filmjének premier előtti vetítését az ország több pontján egy időben tartják és a bevételeket jótékony célokra fordítják.

Április 27-én este hét órakor mutatják be az ország több városában a bűnügyi komédiát, melynek főszereplői kerekes székesek. A Szentendréről indult kezdeményezéshez Szeged mindhárom rotary klubja csatlakozott, a film témájának megismerése után pedig egyértelművé vált, hogy Major Endre támogatása lesz a cél – fogalmazott Hajdú László, a Szent-Györgyi Albert Rotary Club elnöke.

A kerekesszékes asztaliteniszező már kvalifikálta magát a riói paralimpiára, az ő felkészülését támogathatják a jegyvásárlók. A támogatói jegy ára három ezer forint. Szegeden a Belvárosi mozira esett a szervezők választása, mivel itt található a város legnagyobb nézőterű terme, ahol ötszáznegyvenen férnek el. A szervezők bíznak benne, hogy telt házzal játsszák majd április 27-én a filmet, vagyis hogy a szegediek több mint egy millió forinttal támogatják a paralimpiai sportolót.

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/jotekonysagi_filmvetites_lesz_a_belvarosiban_major_endre_tamogatasara/2471058/

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/jotekonysagi_filmvetites_major_endre_paralimpikon_felkeszuleset_tamogathatjak/2470697/

 

Megszakítás