Kérdése van?   +(3630) 488-6512   info@csomszisz.hu

Hegyre fel, hegyről le: embert próbáló terepfutóversenyen vett részt a makói Panyor Krisztina

A világ egyik legrangosabb terepfutóversenyén, az Ultra Trail Mont Blanc OCC nevű 55 kilométeres megmérettetésen az előkelő 25. helyen ért célba a makói Panyor Krisztina a női indulók között, a magyar társak közül pedig mindössze négyen előzték meg.

Kilenc óra és negyvennyolc perc. Ennyi időre volt szüksége a ContiTech Fluid SE makói te­­repfutójának, Panyor Kriszti­ná­nak ahhoz, hogy célba érjen a francia–svájci Alpokban az Ultra Trail Mont Blanc 55 ki­­lo­méteres távján, amelyen a szintemelkedés 3500 méter volt.

– Nagyon jó, de elképesztő­­en nehéz verseny volt – emlékezett vissza az egy héttel ezelőtti csütörtöki napjára Pa­­nyor. – A környezet, amiben futottunk, elbűvölő volt, de em­­bert próbálónak bizonyult teljesíteni a versenyt, rengetegen feladták a rekkenő hőség miatt. Az időeredményemmel elégedett vagyok, mert láttam, ahogy mások feladják, felnőtt férfiak szenvednek. Nekem sikerült teljesítenem, ami büszkeséggel tölt el, óriá­­si élménnyel gazdagodtam – folytatta.

Az 55 kilométeres távolságon ezerötszázan indultak, fér­­fiak és nők. Ebben a rangsorban az ötszázhuszonkilencedik helyen végzett a makói te­­repfutó.

– Az Alföldről indulva egy ilyen rendkívül nehéz pályán egyáltalán nem lehetek elégedetlen az időeredményemmel és a helyezésemmel. Magyarországról tizenketten vettünk részt az OCC-n. Három férfi és egy nő tudott nálam hamarabb beérni, míg öten feladták a küzdelmeket – jegyezte meg, majd hozzátette, hogy két terepverseny sem ugyanaz, éppen emiatt a 2017-es UTMB-vel véletlenül sem szeretné összehasonlítani a mostani idejét, amely bár rosszabb lett, de elégedettebb vele.

– Olyan extrém időjárási kö­­rülmények között kellett futnunk, hogy már annak is örülök, hogy teljesíteni tudtam az 55 kilométert. Egy ilyen verseny mentálisan is igénybe veszi az indulókat, emiatt extrém sportnak számít. Kétezres csúcsokról és csúcsokra fu­­tunk sziklás-köves terepen – avatta be lapunkat a részle­tekbe Panyor Krisztina, aki a célba kislányával, Violával fu­­tott be.

A futóidény a legnehezebb versennyel nem ért véget, gőz­erővel készül kö­vetkező, októberi eseményére, amelyet a Mátrában rendeznek meg.

Ez egy négyállomásos sorozat, amelynek első két helyszínén a hatodik és a második pozícióban ért célba. Tíz éven belül szeretné a francia Alpok 100, majd 170 kilométeres távját is teljesíteni.

– A nyár eleje óta némiképp változott a felkészülésem, heti hat helyett ötször tréningezem a Maros árterében, a töltésen, vagy ritkán aszfalton. Az öt alkalom alatt 85 kilométert futok körülbelül, plusz erősítő edzéseket végeztem, így készültem a franciaországi ver­­senyre – árulta el.

https://www.delmagyar.hu/sport/hegyre_fel_hegyrol_le_embert_probalo_terepfutoversenyen_vett_reszt_a_makoi_panyor_krisztina/2607590/