+(3630) 488-6512

 info@csomszisz.hu

Hamarosan „Ezt Válaszd!“ több helyszínen

A lakosság sporthoz való hozzáférését és a helyi sportlétesítmények rendszeres használatát ösztönzi a Hiszek Benned! program harmadik alprogramja.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, a 150 millió forint állami forrásból megvalósuló alprogram első ütemében 33 sportszervezet nyert támogatást különböző szabadidősport események szervezésére.

Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, ilyen formájú szabadidősport-támogatás, vagy hasonló jellegű pályázati kiírás még nem volt korábban Magyarországon.

A Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség által több mint két éve elindított, és már négy városban heti rendszerességgel megjelenő „Ezt Válaszd!“ elnevezésű program,  – amely egy órás ingyenes sajáttestsúlyos, alakformáló, fitness edzést jelent – terveink szerint májustól Szegeden és Hódmezővásárhelyen illetve közvetlen környezetében (pl.:  Deszk, Algyő, Sándorfalva, Szatymaz, Zsombó, Újszentiván, Földeák, Székkutas, Mártély, Mindszent ) testmozgást biztosít a lakosság számára.

Megszakítás