+(3630) 488-6512

 info@csomszisz.hu

A világ 8. legmagasabb csúcsát hódította meg a tagszervezetünk, a Marosmenti Mocorgók vezetője

Nepál, Makó – Önmagát hegymászótanoncnak nevezi a makói könyvelő, Kerekes Éva. Pedig ezen a szinten már régen túljutott. Ahol most járt mászótársával, Herczeg Angelikával, oda már csak a jól képzett hegymászók, mint ők, jutnak fel. A Manaszlu, a Szellemhegy, a világ nyolcadik legmagasabb pontja.

– Csupán pár percig nézhettünk körül a Manaszluról, azután már jönni kellett lefelé, de megérte – válaszolta megkeresésünkre Kerekes Éva, akivel a Facebookon váltottunk üzeneteket, miután olyan helyre érkezett, ahol volt internetelérés. Éva október 10-én ért haza Nepálból. Mozgalmas hónapot tudhat maga mögött.

Bolondságnak indult

Mint arról már korábban is írtunk, a makói könyvelőnő 2015-ben határozta el, hogy a 43. születésnapjára kell valami „bolondság”, ezért a Mont Blanc tetején szeretne ünnepelni. Az elhatározást tett követte. Eleinte kisebb csúcsokat hódított meg, majd sikerült a rendhagyó születésnap. Közben pedig végérvényesen rabul ejtették a hegycsúcsok. Azóta egyre magasabbra jutott (2017. november 18.: Éva kitűzte a makói zászlót a Himalája egyik csúcsára).

Évának ez már a negyedik közös mászása volt Herczeg Angelikával. – Először 2016 tavaszán másztuk meg a Himalájában az 5550 magas Kala Pattart. Akkor eldöntöttük, hogy még abban az évben visszatérünk a Mera Peakre. Ezt az Elbrusz 5642 méteres csúcsmászása előzte meg. Igazából itt derült ki számunkra, hogy tudunk együtt mozogni a hegyen, ami nagyon fontos – mesélte.

Tavaly novemberben a 7126 méter magas Himlungot is meghódította a két hölgy, most pedig a világ nyolcadik legmagasabb pontját, a 8163 méter magasan lévő Manaszlut is a talpuk alatt tudhatták.

Először egyébként 1974-ben jutott női hegymászó 8000 méter magasság fölé. Akkor egy japán, csak nőkből álló expedíció jutott fel a Manaszlura, de a visszafelé vezető úton, a 4-es és az 5-ös tábor között egyikük életét vesztette a kimerültségtől.

2009-ben Erőss Zsolt és Barna Dániel voltak az első magyarok, akik elértek erre a nepáli csúcsra. Az expedíció orvos tagja, Szabó Levente csúcstámadás közben életét vesztette. 2015. október 1-jén Klein Dávid oxigénpalack és teherhordók nélkül jutott a csúcsra. Ugyanekkor Benedek Zoltán, a székelyudvarhelyi születésű, osztrák állampolgárságú hegymászó is elérte a Manaszlu legmagasabb pontját, de leereszkedés közben ő is életét vesztette. A Szellemhegy rajtuk kívül is sok áldozatot szedett már. Embert próbáló feladatra vállalkozik, aki oda kívánkozik.

További információ:

http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/a_vilag_8_legmagasabb_csucsat_hoditotta_meg_a_makoi_edesanya_-_eva_feljutott_a_8163_meter_magas_manaszlura/2576892/?fbclid=IwAR3AV_Jg2VcJn_WGQn_4IuVLADuIrfqb1-BlpbqO91uaNhUgO_HSJqOdSwU

Megszakítás